Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium, totam rem aperiam, eaque ipsa quae ab illo inventore veritatis et quasi architecto beatae vitae dicta sunt explicabo. Nemo enim ipsam voluptatem quia voluptas sit.


id. Erdélyi Miklós „Tibor”: Nyúlon született, „kétkezi” ipari szakmunkásként kezde pályafutását 1948-ban, és itt dolgozott egészen az 1977-ben bekövetkezett haláláig a Bábolnai Állami gazdaság Vezérigazgatóhelyetteseként érte a végzet. Nagyon fiatalon hunyt el, és a mai napig a „Bábolnai emberek” úgy emlékeznek rá hogy Tibi Bácsi(pedig nem is volt Tibor a neve). Míg Dr. Burgert Róbert a politika színterén játszott óriási szerepet a magyar mezőgazdaságban és vitte a zászlót, addig Erdélyi Miklós a hétköznapi emberek vezérigazgató helyettese lett, akit mindig fel lehet hívni és közülük való. 1970-ben Állami Díj I. fokozat kitüntetését kapta megosztva. Jól jellemzi mennyire becsülték, hogy rendszerváltás óta 30 év eltelt de az újkori bábolnai vezetők közül egyedül csak az ő portréja lóg a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok épületének falán!